Minőségvizsgálat alligátorokkal

Minőségvizsgálat alligátorokkal

aligátorKrokodilok és alligátorok, pontosabban a bőrük alá ültetett elektronikus chip segítségével mérik fel a hatalmas floridai Everglades szubtropikus természetvédelmi övezet veszélyeztetett mocsarainak megőrzésére irányuló program eredményeit. 

“Fontos adatokat szolgáltatnak, bizonyos értelemben nekünk dolgoznak” – jelentette ki a chipesített hüllőkről Frank Mazzotti, a Floridai Egyetem szakértője. A chip begyűjtött adatait egy mesterséges holdra juttatják fel, az pedig olyan informatikai rendszernek továbbítja, amely interaktív térkép segítségével lehetővé teszi, hogy kövessék a “hírszerző” állatok mozgását a világon egyedülálló vízi világban, amelyet évente egymillió ember látogat.

aligátor

“Elemezzük az állatok állapotát és azt, hogy miként reagálnak az ökoszisztéma változásaira. Vizsgáljuk, hogy egy adott övezetben hány krokodil és alligátor tartózkodik, mekkora a súlyuk, méretük, és azt is, hogy hol alakítják ki élőhelyüket” – magyarázta Mazzotti. A tudósok szerint Florida déli partvidékén mintegy ezerkétszáz krokodil él, egyes példányaik elérik a négy méter hosszúságot, és akár kétszáz kilósak is lehetnek. Alligátorból, amely kevésbé veszélyes az emberre és Florida egész területén előfordul, jóval több van.

A hatezeregyszáz négyzetkilométeres Everglades Nemzeti Park területét tekintve a harmadik helyen áll az Egyesült Államokban, csak a Halálvölgy (Death Valley) és a Yellowstone Nemzeti Park előzi meg. Korábban a víz- és a mocsárterület több, mint tizenegyezer négyzetkilométer volt – olvasható az ENSZ Fejlesztési Programjának honlapján. A mocsárvidék északi részéből azonban évtizedeken át elvezették a vizet, hogy kielégítsék a gyorsan fejlődő városok és az öntözéses gazdálkodás miatt kialakult igényeket.

aligátor

A mocsárövezet összezsugorodása következtében csökkent a part felé folyó víz mennyisége, megváltozott a víz sótartalma, illetve az ökoszisztéma víztároló és szabályozó képessége. “Az Everglades krokodiljainak és alligátorainak, valamint madarainak túlélése a folyóágak vízhozamától függ” – hangsúlyozták.

Jerry Lorenz, az Audubon természetvédelmi szervezet igazgatója szerint ha a vízhozam csökken, akkor a növényzet is gyérebb, ami azt jelenti, hogy kevesebb lesz a hal, és kevesebb madár fészkel majd a térségben. “Ma alig tizedannyi madár él az Everglades területén, mint az elmúlt évszázad első felében. Az 1940-es években számuk elérte az évi fél milliót is, mára csak mintegy ötvenezer a madárpopuláció”

aligátor

Az amerikai kongresszus 2000-ben átfogó “visszamocsarasítási” programot fogadott el, amelynek célja a ma tengerbe ömlő édesvíz átirányítása azokra a területekre, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. A 30 éves időtartamú projekt költségét 2007-ben 9,5 milliárd dollárra becsülték. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási szervezete, az UNESCO – “tekintettel vízrendszerének folyamatos romlására” –
veszélyeztetett világörökségi színhelynek minősítette az Everglades parkot.