Körültekintő életvitel a hosszú élet titka

Körültekintő életvitel a hosszú élet titka

Két idős ember

Többek közt ezzel a meglepő eredménnyel szolgált egy egyedülálló hosszútávú amerikai tanulmány, amely a személyiség élettartamra gyakorolt hatását vizsgálta. Howard Friedman, a riverside-i Kaliforniai Egyetem pszichológusa és kollégája, Leslie Martin húsz éven át elemezték ezerötszáz ember személyiségjegyeit és sorsát. A kutatók eredményeikről most könyvet jelentettek meg.

Friedman egy 1956-ban elhunyt kollégája, Lewis Terman kezdett el tanulmányozni 1921-ben egy csoport kivételesen tehetséges, akkor tíz év körüli gyereket. Az ő életútjukat és haláluk körülményeit tanulmányozták a kutatók több mint száz hallgató és doktorandusz segítségével. Fáradozásaik jutalmául seregnyi egyértelmű és nem várt választ kaptak. Kiderült például, hogy bár a házasélet a férfiak egészsége szempontjából jótékony hatással bír, nők esetében nincs különösebb jelentősége. A házas férfiak nagy valószínűséggel megérték a hetvenedik születésnapjukat, ám az elváltaknak már csak a harmada. Az elvált nők ugyanakkor hasonló kort érték el, mint házasságban élő társaik.

Hasznunkra válhat egy színvonalas munkahely is. A folyamatosan dolgozó férfiak és nők tovább éltek, mint azok, akik lazábban álltak hozzá az élet ezen területéhez. A talán legmeglepőbb eredmény az volt, hogy a boldogság és az egészség nem úgy függ össze, mint a kutatók elvárták volna. Ugyanis az 1911 körül született lányok és fiúk közül nem a legvidámabbak és a legboldogabbak éltek legtovább. Leginkább a legóvatosabb, legakaratosabb egyének maradtak sokáig egészségesek, és értek el magasabb kort.

boldog idős emberek

A léhűtők és az optimisták azonban hajlamosabbak voltak kockázatos döntések meghozatalára, és kevésbé törődtek egészségükkel és biztonságukkal, ami végül megrövidítette életüket. A kaliforniai Longevity Project eredményeit összegezve tehát a boldogság nem elég az egészséghez, ugyanakkor boldogság és egészség lehet az eredménye egy körültekintő, termékeny és fenntartható életmódnak.