Korszerű módszer a tüdőrák ellen

Korszerű módszer a tüdőrák ellen

egy emberi tüdő

A brit Cancer Research elnevezésű szervezet támogatja azokat a kutatókat, akik százegy, úgynevezett nem-kissejtes tüdőrákkal diagnosztizált páciens vérében egyszerűen megszámolták a keringő ráksejteket kemoterápia előtt, majd egy kezelési ciklus után is. Azt állapították meg, hogy sokkal rosszabb azoknak a pácienseknek a túlélési aránya, akinél az egységnyi vérben keringő tumorsejtek száma öt vagy annál több. Az ő esetükben az átlagos túlélési időtartam 4,3 hónap volt, míg ötnél kevesebb vérben keringő ráksejt esetében csaknem duplája, 8,1 hónap. Az eredmény azt sugallja, hogy a vérben keringő tumorsejtek számlálása egyszerű követési módszer lehetne annak megállapítására, hogy egy páciens mennyire jól reagál a kezelésre néhány héttel annak megkezdésétől számítva. A keringő sejtek számlálása azt is időben jelezhetné az orvosoknak, ha visszaesés következett be a daganatos beteg állapotában, így az új kezeléseket azonnal elkezdhetnék.

egészséges emberi tüdő

Egy egészséges emberi tüdő

Mostanáig a tüdőrák diagnózisára a bronchoszkópia nevű eljárást alkalmazták az orvosok, amelyben szövetmintát vesznek az érintett területről a vizsgálathoz. Fiona Blackhall, a tanulmány társszerzője, a manchesteri The Christie rákközpont munkatársa elmondta, terveik szerint több páciens bevonásával folytatják a vizsgálatokat. Becslések szerint a tüdőrák évente világszerte 1,2 millió embert öl meg, tehát ez az egyike a legkisebb túlélési arányú ráktípusoknak, mert a páciensek kétharmadát túl későn diagnosztizálják, amikor gyógyító kezelésre már nincs esély. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint a tüdőrákos esetek több, mint nyolcvan százalékát a dohányzás okozza, a daganattal diagnosztizált embereknek pedig kevesebb, mint tizenöt százaléka él még öt évvel később. A kemoterápia és a sugárterápia lassíthatja a tüdőtumor növekedését és szétterjedését, de a legtöbb páciensnél a daganat kiújul, és általában ellenállóbb a kezeléssel szemben.