“A bőrgyógyászati segédeszköz a páciensek feltöltött képevel dolgozik és még az idén el akarják indítani”
– hivatkozott a BBC hírportálja a technológiai óriáscég éves fejlesztői konferenciáján elhangzottakra.
A mesterséges intelligencia 288 bőrbetegséget ismer fel, de nem arra tervezték,
hogy helyettesítse az orvosi diagnózist vagy a kezelést.
Az eszközt három éven át fejlesztették ki, a “betanításához” diagnosztizált esetek 65 ezer fotóból álló adatbankját, az embereket aggasztó bőrelváltozások képeinek millióit, valamint az egészséges bőr mindenféle színű és árnyalatú felvételeit vették igénybe. A diagnózishoz a képek megtekintésén kívül a páciensnek kérdéseket is tesz fel az alkalmazás.
A bőrgyógyászati eszköz egy korábbi, szintén Google-fejlesztésű, bizonyos tumorok és a tuberkulózis tüneteit felismerő eszközön alapul.
Jelenleg egyik alkalmazást sem engedélyezték még az orvosi vizsgálat alternatívájaként. A Google elmondása szerint keresőjük évente mintegy 10 milliárd bőr-, haj- és körömprobléma utáni érdeklődést regisztrál. Az egészségügyben nem ez a mesterséges intelligencia első alkalmazása, de nagy jelentőségű, hogy ez az eszköz nem az orvosok, hanem a nagyközönség szolgálatába állna.