A víz lesz a legkritikusabb erőforrás a 21. században

A víz lesz a legkritikusabb erőforrás a 21. században

A víz lesz a legkritikusabb erőforrás a 21. században, ezért állami szinten integrált vízgazdálkodásra, valamint a lakosság és a gazdaság vízpazarlásának visszafogására van szükség. Ezt mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője.

Hozzáfűzte: ma Magyarországon a vízmennyiség kétharmadát nem hatékony módon használjuk fel. Megfelelő víztisztítás és “jó vízkormányzás” esetén azonban a felhasznált víz teljes egésze visszaforgatható és ismét felhasználható lenne.

Magyarország a világ számos részéhez és az európai átlaghoz képest is viszonylag jó helyzetben van a vízgazdálkodás szemszögéből, az elmúlt 1000 évben a lakosságnak megkellett tanulnia együtt élnie a vízzel, annak bőségével és hiányával, néha pedig pusztító erejével is. Ugyanakkor szükség lenne javítani a vízgazdálkodás irányítási rendszerén – hangsúlyozta Kőrösi Csaba.

Az igazgató kitért arra is, hogy noha a Föld könnyen elérhető édesvízkészlete majdnem állandó – 42 ezer köbkilométer -, az elmúlt száz évben az emberiség létszámának növekedésével az egy főre jutó édesvíz-mennyiség egynegyedére csökkent.