Új fegyver a dohányzás ellen

Az eszköz depresszió ellen is hatásosAz agy homloklebenyének mágneses stimulációja segíthet megszüntetni a nikotinfüggőséget egy új kutatás első eredményei szerint.

A transzkraniális mágneses stimulációnak (TMS) nevezett módszerrel olyan jeleket adnak az agysejteknek, amelyek módosíthatnak az agy működésén. Depresszió gyógyítására már használják az eljárást. 

Az izraeli Ben Gurion Egyetem kutatói a kezeléssel az agy két olyan területét célozták meg, amelyek a nikotinfüggőségben játszanak szerepet – idézte a BBC hírszolgálata a San Diegóban rendezett Neuroscience 2013 konferencián elhangzott előadást. A kutatás során 115 rendszeres dohányost három csoportra osztottak, és 13 napon át az egyik csoportnál magas frekvenciájú, a másiknak alacsony frekvenciájú TMS-t alkalmaztak, a harmadik csoportot pedig nem kezelték. A hat hónapig tartó munka végére a magas frekvenciájú TMS-sel kezelt csoportban kevesebbet dohányoztak, és nagyobb eséllyel szoktak le a cigarettáról. A legnagyobb sikert akkor érték el, amikor a TMS-kezelés alatt égő cigaretta képeit mutatták a pácienseknek, ennek a csoportnak minden harmadik tagja abbahagyta a dohányzást. 

A tudósok úgy vélik, a terápia talán módosít az agynak azon a kódolt válaszán, amelyet a dohányzásra utaló jelek váltanak ki. Abraham Zangen, az izraeli szakemberek egyike elmondta: kutatásuk kimutatta, hogy a krónikus dohányzás okozta agyi változások egy részét ezzel a módszerrel tényleg meg lehet változtatni. 

Az agyi homloklebeny megfelelő helyének stimulálása segíthet leszokni a függőségekről, ezt az új kutatás eredményei is alátámasztják – vélte Chris Chambers, a Cardiffi Egyetem TMS-szakértője, ám hozzátette, további kutatások szükségesek, hogy világosan megértsék, miért és hogyan működik a módszer.

Kapcsolódó cikkek