Megtalálták az elveszett aranyvárost Egyiptomban

Megtalálták az elveszett aranyvárost Egyiptomban

Egy egyiptomi régészeti misszió bejelentette, hogy megtalálta a 3000 éves "elveszett aranyvárost", amelyet a homok temetett maga alá az ókori emlékekben gazdag Luxorban.

“Sok külföldi expedíció kereste ezt a várost, de mind kudarcot vallottak”

– idézte fel Záhi Havvász tekintélyes egyiptomi régész, egykori régiségügyi miniszter. A felkelő Aton (napisten) nevet viselő város III. Amenhotep fáraó korába nyúlik vissza, de még Tutanhamon korában is használatban volt – olvasható az al-Ahram egyiptomi napilap angol nyelvű hírportálján. Záhi Havvász szerint ez az Egyiptom területén valaha talált legnagyobb ókori város. A egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó, az i.e. 1391-től i.e. 1353-ig trónon ülő III. Amenhotep, a 18. dinasztia kilencedik királya alapította. A várost, amely korának legnagyobb közigazgatási és ipari települése volt, III. Amenhotep nyolc éven át együtt irányította fiával, a legendás IV. Amenhoteppel, későbbi nevén Ehnatonnal együtt.

A misszió 2020 szeptembere óta végzett ásatásokat a kiválasztott területen.

A munka eredményeként egy jó állapotban fennmaradt város került elő, csaknem komplett falakkal és hétköznapi használati tárgyakkal teli termekkel.

“Sikerült kiásni a város több utcáját, ezek mentén házakat, amelyeknek falai elérik a három métert”

– számolt be a felfedezésről Záhi Havvász.

“Az elveszett aranyváros feltárása a második legjelentősebb felfedezés Tutanhamon sírjának megtalálása óta”

– jelentette ki Betsy Brian, az amerikai Johns Hopkins Egyetem egyiptológia professzora.

Az amerikai tudós szerint a felfedezés segíthet fényt deríteni a történelem egyik legnagyobb rejtélyére, arra, hogy Ehnaton fáraó és felesége, Nofertiti miért döntött az Ahet-Atonba – a mai Amarnába -, abba az új fővárosba költözés mellett, amit Ehnaton alapított i.e. 1346-ban.

A várost III. Ramszesz Medinet Habu-i temploma és III. Amenhotep memnóni temploma között találták meg. Az ásatás során feltárták III. Amenhotep három királyi palotáját, valamint a birodalom közigazgatási és ipari központját. A város korát gyűrűk, szkarabeuszok, festett cserépedények és III. Amenhotep kartusát viselő agyagtéglák erősítik meg. Találtak borosedényeket lezáró agyagkupakokat is.

A város déli részén találtak egy pékséget, egy főzésre és étel-előkészítésre szolgáló területet kemencékkel és cserép tárolóedényekkel.

“Méretei alapján azt mondhatjuk, hogy a konyha nagyon nagy számú munkást és alkalmazottat szolgált ki”

– közölte Havvász.

A város második, részben még feltáratlan része lehetett a közigazgatási központ és a lakónegyed, mivel itt nagyobb és jól elrendezett építményeket találtak. A területet egy cikkcakkos fal veszi körül, amelyen át csak egyetlen bejárat nyílik a belső folyosókra és a lakónegyedekbe.

“A cikkcakkos falak az ősi egyiptomi építészet egyik ritka elemét képezik, amelyet főleg a 18. dinasztia végén használtak”

– mondta a misszióvezető.

A város egy harmadik részén egy műhelyt találtak, ahol egyebek közt a templomok és melléképületeik építésére használt, III. Amenhotep kartusát (nevét) viselő sártéglákat gyártották. Az ásatások során feltártak fonó- és szövőeszközöket, továbbá üveggyártási salakot. Egyelőre vizsgálják a leleteket, amelyeket két szokatlan sírhelyen találtak. Az egyik teremben egy tehenet vagy bikát temettek el, a másik sírban egy ember nyugszik oldalra kinyújtott karokkal és térdei köré tekert kötél maradványaival.

Kapcsolódó cikkek