Digitális emlékképek maradhatnak a műkincsek

A Samarra Irak északi részén, az UNESCO világörökség részeHáromdimenziós felvételek készítésére alkalmas kamerákkal akarják ellátni a közel-keleti államok lakosait az ókori műemlékek megmentése érdekében, oxfordi és cambrdige-i régészek terve szerint a felvételek segítségével megőrizhetnék a térségben azon műkincseket, amelyeket az Iszlám Állam romboltatott le.

Több ezer ember kapna ilyen kamerákat, amelyek felvételei alapján a szakemberek háromdimenziós nyomtatási technológiával el tudnák készíteni az épületek és műkincsek másolatait – adta hírül a BBC News honlapja.  

A régészek szerint a helyzet egyre sürgetőbb az után, hogy a militánsok a közelmúltban felrobbantottak egy kétezer éves római kori templomot az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárosban, Palmürában. A Baál-Samin templom volt Palmüra egyik legjelentősebb műemléke. Baál-Samin föníciai istenség tiszteletére építették Kr.u. 17-ben, majd Hadrianus római császár idején, 130-ban megnagyobbították és dekorálták. A Digitális Archeológiai Intézet projektjében azt tervezik, hogy ötezer kamerát osztanak szét világszerte a válságövezetekben, amelyekkel 2016 végére mintegy egymillió felvételt készíthetnének.

“Versenyt futunk az idővel. Változtattunk a terv időbeli végrehajtásán a megsemmisített műemlékek fényében” – mondta a BBC Rádió 4-es csatornája Today című hírműsorának Roger Michel, az intézet igazgatója. Bár temérdek felvételt készült ezekről a műemlékekről, a 3D-s technológiai lehetővé tesz a műkincsek újraalkotását.

A régészcsoport egy olcsó 3D-s kamerát tervezett, amellyel tapasztalatlan használók is jó minőségű felvételeket készíthetnek és tölthetnek fel automatikusan a program adatbázisába. A digitális régészet véleményem szerint a legjobb remény arra, hogy megőrizzük ezen műemlékvédelmi területek építészetét, művészettörténetét” – tette hozzá. A legnagyobb kihívásnak a kamerák szétosztását nevezte Michel, mint mondta, az illetékesek az UNESCO-val fognak együttműködni.