illusztráció

Csoda történt az egyik szétválasztott sziámi iker kislánnyal

Csoda történt az egyik szétválasztott sziámi iker kislánnyal

Miközben tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikreken amelyek kisebb beavatkozások lesznek, az egyikükkel elképesztő dolog történt. A hírt a magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak elnevezett műtétsorozat fő koordinátora közölte szerdán az M1 aktuális csatornán.

Pataki Gergely elárulta, hogy jelenleg az intenzív terápiás szakasz tart, a további műtétek csak akkor kezdődhetnek el, ha a két kislány állapota stabilizálódik.

“A beavatkozások plasztikai helyreállító műtétek lesznek, többek között a koponyaboltozat további helyreállítását végzik majd”

– tette hozzá.

Aztán arról, hogy beszélt, hogy Rabeya egyre jobban van, Rukaya viszont még lélegeztető géphez van kötce, de reményei szerint fel tudják majd ébreszteni a kislányt.

“A műtét világújdonságot jelent, és az is egyedülálló, hogy technikai transzferrel egy fejlődő országban végezték el, viszont – amíg mindkét kislány fel nem épül – a műtét csak technikai siker”

– hangsúlyozta.

Csókay András, a műtétsorozat harmadik fázisának vezetője közölte, a műtétek előtt minden vizsgálat azt mutatta,

hogy az egyik kislány veséje csak 11 százalékosan működik, műtét közben azonban “csoda” történt, mert a vese elkezdett jól működni.

Kapcsolódó cikkek