A fővárosi állatkert bejárata

A jövő lakóháza

A jövő lakóháza

A Construma építőipari szakkiállításon 24 cég termékeiből épült fel egy olyan bemutató lakóház, amelyben minden épületenergetikailag fontos elem megfelel a jövő követelményeinek.

Az uniós előírások szerint 2021-től már csak passzív házakat lehet építeni a közösség területén. Ez azt jelenti, hogy akkortól a lakás minden egyes négyzetméterét ki lehet fűteni 15 kilowatt energiával egy szezonban. Fűtőanyagban ez 1,5 köbméter földgázt, vagy 1,5 liter fűtőolajat jelent. Az átmeneti időben is szigorodnak a lakóépületekkel kapcsolatos energetikai előírások. A Magyar Közlönyben március elején jelent meg az a belügyminiszteri rendelet, amely előírja, hogy ha uniós vagy nemzeti támogatási forrás is szerepel a felújításban, vagy pedig az új lakás építésében, akkor közel nulla energiaigényűvé kell tenni az épületet.A közel nulla energiaigény azt jelenti, hogy költségoptimalizáltan a leghatékonyabbá kell tenni az épület energiafelhasználását, továbbá a felhasznált energia egynegyedének megújuló forrásból kell származnia. A megújuló energiát – napelemmel, napkollektorral, hőszivattyúval – az épületben vagy annak közelében kell előállítani.Kárpáti József elmondta: az EU nemzeti hatáskörbe utalta azt, hogy az épületben megtermelt és a ház által felhasznált energia hogyan viszonyuljon egymáshoz. Ezt magyar jogszabály még nem határozta meg, de például Görögországban 120, Ausztriában viszont csak 5 kilowatt négyzetméterenként, egy fűtési szezonra vetítve.A bemutatott házon a falak jól hőszigeteltek, a hőszigetelő anyag farost, vályog és kender. Ezek előnye az, hogy teljesen újrahasznosíthatók. A jó hőszigetelés miatt a házat géppel kell szellőztetni, amelyet hőcserélővel oldottak meg, hogy az elhasznált meleg levegő felmelegítse a beszívott friss levegőt. A szellőzés, a fűtés és a világítás számítógéppel vezérelt, amit a látogatók is kipróbálhatnak. Végül még egy érdekesség a házon: az ablaküvegre olyan bevonatot vittek fel, amely villanyárammal fűti a lakást.

Kapcsolódó cikkek