Géndetektorral a süketség ellen

Géndetektorral a süketség ellen

kínai antibiotikumokNemsokára géndetektorral állapítják meg, ki hajlamos a siketségre Kínában. Előre meg tudják majd mondani, kik azok, akiknek hallóképességére az antibiotikumok kockázatot jelenthetnek.

A hivatalos statisztika szerint közel kétmillió olyan gyerek él az ázsiai orszában, akik olyan antibiotikumok miatt siketültek meg, mint a sztreptomicin, a kanamicin és a gentamicin. Évente nagyjából harmincezer csecsemő születik siketen Kínában. A szakemberek abban bíznak, hogy az új készülék segítségével a jelenség megszűnhet. A kínai szakfelügyelet engedélyezte a készülék klinikai használatát. Ez azt jelenti, hogy a detektor éveken belül ott lesz az ország kórházainak többségében – közölte Cseng Csing (Cheng Jing) a Beijing Biochip Technology vállalat kutatóközpontjának vezető munkatársa.

süket kínai gyerekek tanulnak

Cseng úgy véli, ezzel az eszközzel megelőzhető a tragédia, hiszen az orvosok eddig nem rendelkeztek olyan műszerrel, amely segített volna a siketségre való hajlam genetikai kiszűrésében.

A detektor a gének azon kilenc mutációját képes kimutatni, amelyek leginkább felelősek a kínaiak siketségének kialakulásáért – állítja a szakember, azzal, hogy az eredményes vizsgálathoz körülbelül öt órára van szükség és ötszáz jüanba, vagyis tizenötezer forintba kerül. De a műszer a terhes nőknél és az újszülötteknél is „bevethető”.

A China Daly című angol nyelvű lap januári cikke szerint a Kínában élő 1,8 millió siket gyermek hatvan százalékánál a gyógyszerek a felelősek a hallás elvesztéséért. A kínai fogyatékkal élők világhírű színtársulata, az Ezerkarú Buddha produkció huszonegy siket táncosa közül tizennyolc antibiotikumoktól süketült meg.