fotó: pixabay.com

Újra felmérik a táplálkozási szokásokat

Újra felmérik a táplálkozási szokásokat

Újra felmérik a magyarok táplálkozási szokásait az európai lakossági egészségfelmérés részeként. Ezt mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséhez csatlakozó Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán.

Zentai Andrea hozzátette, a december 16-ig tartó országos felmérés a KSH munkatársainak vezetésével zajlik, akik a reprezentatív mintába bekerült és előzőleg levélben értesített lakosokat keresik majd fel.

“A felmérésben részt vevő hatezer ember háromnapos táplálkozási naplót tölt majd ki, amelyről később egy szakember is kérdéseket tesz fel”

– ismertette.

Emlékeztetett: legutóbb öt évvel ezelőtt végzett országos felmérést a KSH, amely szerint tízből hat nő elhízott, a férfiaknál ez az arány 65 százalék, a gyerekek elhízási aránya pedig 30 százalék körüli Magyarországon. Az eredményeket összevetették a 2009-es, azonos módszertannal végzett felméréssel, amelyből kiderült, hogy bár a magyarok elhízása tekintetében stagnálás van, de az érték kifejezetten magas. A felnőtt lakosság körében a kutatás alapján csökkent a sófogyasztás, de a zöldség- és gyümölcsbevitel is – fűzte hozzá.

Súlyos probléma, hogy az elmúlt harminc évben az elhízás aránya megduplázódott Magyarországon, ami elsősorban a táplálkozási szokásokkal és a fizikai aktivitás csökkenésével magyarázható – hangsúlyozta Zentai Andrea.

Kapcsolódó cikkek