Nagy az érdeklődés az új terápia iránt

Nagy az érdeklődés az új terápia iránt

Már több mint hétszáz beteg használta a hepatitis C elleni új terápiás készítményt, amelyet tavaly vezettek be Magyarországon. Ezt írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai alapján azt írták, a hagyományos kezelésre nem reagáló betegek 65 százaléka gyógyult meg az újonnan befogadott készítmények alkalmazásával. Tájékoztatásuk szerint az új terápia betegenként mintegy 8 millió forintba kerül, vagyis mintegy 5,7 milliárd forintot fordítottak e célra.

Az OEP adatai szerint Magyarországon mintegy 3000 ápolt, illetve korábban kezelt beteg szenved hepatitis C fertőzéstől.
 A máj károsodását okozó fertőzés a becslések szerint azonban mintegy 50-70 ezer embert érinthet, mivel az 20-50 éves lefolyású betegség első időszakában nincsenek tünetek, ezért is nevezik a hepatitis C-t csendes gyilkosnak.