a koronavírus mikroszkópikus képe, Kínai Tudományos Akadémia, Mikrobiolgóiai Központ

Megjelent a koronavírus Dániában és Észtországban is

Megjelent a koronavírus Dániában és Észtországban is

Dánia és Észtország csütörtökön bejelentette, hogy ott is megjelent az első új koronavírusos eset.

A helyi egészségügyi hatóság közleménye szerint Dániában egy férfiről van szó, aki a közelmúltban Észak-Olaszországból tért vissza, és megmutatkoztak nála a kór tünetei, a köhögés és a láz. A férfi családjával a múlt héten

Lombardiában síelt, ahonnan hétfőn tért haza feleségével és fiával. Nála ugyan kimutatták a kórt, a családtagoknál viszont nem – derül ki a közleményből.

A férfi állapota jó, a család otthonában van karanténban, mindennap kapcsolatban állnak a dán fővárostól, Koppenhágától keletre található Roskilde kórházával. A hatóságok jelenleg vizsgálják, hogy kikkel voltak közeli kapcsolatban. A vírusfertőzés esélye akkor jelentkezik, ha a vírushordozó legalább kétméteres távolságon belül állt kapcsolatban más emberekkel.

A beteg a TV2 dán televízió egyik munkatársa.

Dániában a hatóságok egyelőre nem korlátozták a beutazást az országba, egyben kijelentették, hogy megemelkedett ugyan a vírus behurcolásának kockázata, ám azt egyelőre csekélynek tekintik.

Észtországban is kimutatták az első új koronavírusos megbetegedést – jelentette be csütörtökön Tanel Kiik szociális miniszter.

Iráni állampolgárról van szó, akinek állandó lakhatási engedélye van Észtországban. A közlés szerint a fertőzött személy szerda este tért vissza Iránból.

Litvániában a kormány szerdán országos rendkívüli állapotot rendelt el az egészségügyi minisztérium javaslatára az új típusú koronavírus terjedése miatt. A lépés lehetővé teszi az óvintézkedések jobb összehangolását, növeli az illetékes hatóságok munkájának hatékonyságát, és egyszerűbbé teszi az országos egészségügyi tartalékokhoz való hozzáférést.

Litvániában mintegy 800 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt, akik a közelmúltban Kínában vagy Észak-Olaszországban jártak.

A járvány sújtotta térségekből érkező utasokat a litván repülőtereken előzetes orvosi vizsgálatnak vetik alá, kikérdezik őket, elkérik elérhetőségüket, és tudatják velük az esetleges további teendőket.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, a 11 millió lakosú Vuhanban. Kínában több mint 78 ezer megbetegedést regisztráltak a hatóságok, a legtöbb fertőzést a járvány gócpontja környékéről jelentették. A halálos áldozatok száma meghaladja a 2740-et. Kínán kívül több mint 40 országban felütötte a fejét a koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezekben – az óceánjáró üdülőhajókkal együtt – már több mint kétezer ember betegedett meg. A szárazföldi Kínán kívül már közel hatvanan haltak meg a betegségben.