Március elején feloldhatják a járványzárat

Március elején feloldhatják a járványzárat

Kedvező járványügyi helyzet esetén március elején feloldhatják a madárinfluenza miatt elrendelt összes eddigi védő- és megfigyelési körzetet. Ezt írta a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva a hétfői Világgazdaság.

A tájékoztatás szerint a zár feloldására az ad alapot, hogy a legutóbbi madárinfluenza-kitörés, amelyet Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Mezőhéken tapasztaltak, január 24-én volt. Az elrendelt védőkörzetet a fertőtlenítés után legkorábban 21, a megfigyelési körzetet pedig 30 nap elteltével lehet feloldani.

Mivel a vadmadarakban 12 megyében mutatták ki a vírust, a fertőzött vadon élő madarak – különösen vonulásuk idején – folyamatosan kockázatot jelentenek – hangsúlyozta a lapnak az FM.

A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy a most bezárt telepek újratelepítését az állategészségügyi hatóság fokozott figyelemmel fogja kísérni.