A dohányzást korlátozó törvények után tíz százalékkal csökkent a koraszülések száma

A dohányzást korlátozó törvények után tíz százalékkal csökkent a koraszülések száma

Koraszülés csökkenéseA dohányzást korlátozó törvények bevezetése után 10 százalékkal csökkent a koraszülések és a súlyos gyermekkori asztmás rohamok száma - állapította meg egy nagyszabású nemzetközi kutatás.

A kutatócsoport Észak-Amerikában és Európában készült 11 korábbi tanulmány adatait elemezte – idézte a BBC hírportálja a The Lancet brit orvosi hetilapban ismertetett kutatást. Ez az egyik első, nagyszabású munka, mely a dohányzásellenes törvények gyermeki egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta. Az intézmények és nyilvános, közforgalmú helyek – munkahelyek, bárok, kávézók, éttermek – füstmentességéről már korábban bizonyították, hogy védi a felnőtteket a passzív dohányzás veszélyeitől. Ebben a tanulmányban a skót Edinburgh-i Egyetem, a holland Maastrichti Egyetem, a belga Hasselt Egyetem és az amerikai Harvard orvosi karának tudósai több mint 2,5 millió szülést és csaknem 250 ezer, gyermekkori asztma miatti kórházi kezelés adatait vizsgálták meg. A dohányzás törvényi korlátozása óta a korukhoz képest nagyon kis súllyal született babák száma is öt százalékkal csökkent. A szerzők szerint lehetséges, hogy a füstmentesség a gyermekek egészségének további javulásához vezet. Egy korábbi tanulmány alapján a világon a gyermekek 40 százalékát veszélyezteti a rendszeres passzív dohányzás, amelyről kimutatták, hogy légúti betegségeket okozhat, illetve asztmarohamot válthat ki náluk. Egy friss európai kutatás arra is fényt derített, hogy a passzív dohányzás a gyermekeknél az artériák falának megvastagodásához vezet, ez pedig növeli a későbbi szívroham és az agyvérzés kockázatát. A kutatók szerint a gyermekek különösen érzékenyek a passzív dohányzásra, mert tüdejük és immunrendszerük még fejlődésben van. Jelenleg a világ lakosságának 16 százalékát óvják a dohányzást korlátozó törvények.