csillagok alatt, fotó: Nagy Lajos/MTI (archív)

Hajnalban pályára áll az új magyar műhold

Hajnalban pályára áll az új magyar műhold

A RadCube műhold júliusban megérkezett az Európai Űrügynökség rakéta állomására a Francia Guyana-i Kourouba, és a SAB Launch Services Srl. visszajelzése szerint a VEGA VV19 hordozórakéta start előkészületei a terv szerint haladnak. A rakéta tervezett startja, augusztus 17-én kedden közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 47 perc.

2021. augusztus 17-én hajnalban alacsony Föld körüli pályára áll a C3S Kft. űridőjárás monitorozó hasznos teherrel felszerelt platformja. A RadCube küldetés nemzetközi konzorcium közös munkájának eredménye, melyben a vezető szerep mellett a C3S felelős a platformfejlesztésért, a projektkoordinációért, a szimulációkért, a tesztekért, a felbocsátásért, valamint a misszió működtetéséért. A küldetés az ESA Technology CubeSats programjának hatodik demonstrációs műholdja, és a C3S szándéka szerint jövőbeli IoT, földmegfigyelő küldetések, konstellációk előfutára. Napjainkban évente nagyságrendileg 300-400 nanoműhold kezdi meg misszióját, melyek a tudományos kísérletek mellett költséghatékony és földi körülmények közt nem, vagy kevésbé fenntartható módon megvalósítható ipari szolgáltatásokokat látnak el. A C3S platformja a legújabb, nagymegbízhatóságú kisműholdak generációjának képviselője. A RadCube küldetésben Magyarország első, ipari szereplő fejlesztette műholdplatformja debütál. Méretét tekintve a legnagyobb az eddigi hazai felségjel alatt pályára álló, hazai mérnökök fejlesztésével életrekeltett, önálló űreszközök közül. Fő hasznos terhe a jelentős mértékben szintén hazai fejlesztésű RadMag kozmikus sugárzást és mágneses teret figyelő műszer.

A 3U méretű (30x10x10 cm) méretű műhold üzemeltetésére az ESA fél évre szerződött, de a C3S fejlesztésű műholdplatform tervezett élettartama ezt többszörösen meghaladja. A RadCube missziója végén a légkörbe érve teljes mértékben, természetes módon megsemmisül.

A C3S csapata kis- és nagyműholdas tapasztalatai alapján fejlesztette és hozta létre azt a 3U nanoműholdas platformot, melyet olyan nagymegbízhatóságú, redundáns alrendszerekkel szerelt fel mint a fedélzeti számítógép, a kommunikációs modul, az elektromos energia szétosztó rendszer és a szokásosnál magasabb hő disszipációs sűrűséget lehetővé tevő struktúra. Ez a darab az első a vállalat skálázható, 3-16U műholdjainak sorában. Az űriparon belül is a kisműholdas technológia élvonalát képviselő, robusztus alrendszerek mellett a csapat a nagy fokú rugalmasságra helyezi a hangsúlyt.

Ennek fényében a hasznos teher számára fenntartott teret úgy alakítják ki, hogy az testre szabható legyen, és a lehető legjobban alkalmazkodjon a felhasználó payload igényeihez, hiszen ez határozza meg a misszió hatékonyságát.

Ez lesz a hatodik az ESA General Support Technology Programme (GSTP) projektjének keretein belüli nanoműhold, mely technológiai demonstrációs céllal alacsony Föld körüli pályára áll. A RadCube küldetést az űrügynökség magyar, lengyel és angol GSTP hozzájárulásból finanszírozza, és a projekt során folyamatos szakmai felügyeletet és támogatást biztosít a szigorú űripari sztenderdeknek való megfelelés érdekében. Az utóbbi években az ESA számos olyan projektet indított el, amely hatékonyan használja ki a CubeSat-okban rejlő szerteágazó lehetőségeket.

A C3S az ESA RadCube misszió konzorciumának vezetője. A hasznos teherként szolgáló kozmikus sugárzást figyelő műszer fejlesztéséért felelős Energiatudományi Kutatóközpont mellett a magnetométer hasznos terhet fejlesztő Imperial College of London, valamint a lengyel Astronika és a másodlagos hasznos terhet biztosító Európai Űrügynökség a konzorcium további tagjai.
A RadCube mûhold júliusban megérkezett az Európai Ûrügynökség rakéta állomására a Francia Guyana-i Kourouba, és a SAB Launch Services Srl. visszajelzése szerint a VEGA VV19 hordozórakéta start elõkészületei a terv szerint halad. A rakéta tervezett startja, augusztus 17-én kedden közép-európai idõ szerint hajnali 3 óra 47 perc, fotó: OTS

A lengyel ipari partner fejlesztette azt az árbóc szerkezetet, amely a műhold testétől távolabb képes üzembe állítani a magnetométert, így csökkentve az elektromágneses zajt a mérések alatt.  A C3S szerepe messze túlmutat a projekt összefogásán. A technológiai hozzáadott értéken felül, a konzorcium vezetőjeként a vállalat tevékenysége a misszió egész életciklusát magában foglalja, a küldetéstervezéstől és rendszermérnöki tevékenységtől kezdve a platform tervezési és fejlesztési munkálatokon, platform- és teljes műhold szintű teszteken és szimulációkon át egészen a felbocsátás megszervezéséig.

Ráadásul a szintén házon belül létrehozott küldetés operációs rendszer és a földi állomás támogatja a műhold működését a felbocsátást követően.

“Az elmúlt időszakot figyelembe véve, az egyik legösszetettebb projektünk eredménye ez a műhold”

– értékelte a munkát Horváth Gyula ügyvezető.

“Ez a felbocsátás csupán az első, demonstrációs darabja 3-16U sorozatunknak. Skálázható műholdjaink a jövőben nagymegbízhatóságú űrös szolgáltatásokat biztosítanak többek közt távközlési vagy földmegfigyelő küldetések formájában. Emellett ez a műholdplatform tudományos kísérletek és kutatások elvégzését is nagy megbízhatósággal képes ellátni. Különösen örülök annak, hogy az első hasznos teher hazai fejlesztés, tehát a mérnöki kiválóság bemutatása mellett, a magyar tudományos szakma is látványos eredményekkel gazdagodik. A műhold hasznos terhe a RadMag, egy olyan mérő műszer, amely kettős céllal jött létre: tudományos adatokat gyűjt, valamint információt biztosít az űridőjárásról a kutatóintézetek, ipari szereplők, valamint az alacsony Föld körüli pályán működő űreszközök és asztronauták számára”

–  fejtette ki Horváth Gyula.

A műhold a Francia Guyana-i Kourou-ban, a Guyana Űrközpontból kerül felbocsátásra az Arianespace koordinálásával. A C3S 3U CubeSat felbocsátó partnere a SAB Launch Services Srl., a hordozórakéta a VEGA VV19 európai űreszköz.

Az ESA a műhold féléves üzemeltetésére szerződött, de a C3S-nál fejlesztett műholdplatform tervezett élettartama ezt többszörösen meghaladja.

A C3S Kft. termékei és megoldásai az űripari igényeket és a tudományos kísérleteket egyaránt támogatják és kiszolgálják a küldetések során. Missziótervezői tevékenysége lefedi a 3-16U méretű, nagy megbízhatóságú nanoműholdas platform- és alrendszer-tervezést, a felbocsátást megelőző szimulációs szoftver és hardver, valamint a küldetés-operációs környezet fejlesztését. A redundáns alrendszereket hosszú életciklus és magas rendelkezésre állás jellemzi. A CubeSat-ok világán túl, közepes műholdas projektekben, energia-ellátó és hasznos teher menedzsment rendszerek tervezőjeként van jelen a piacon.

Kapcsolódó cikkek