Az alkoholfogyasztás összefügghet a génekkel

Az alkoholfogyasztás összefügghet a génekkel

Martinis poharat tartó nő

A negyvenhétezer ember bevonásával készült tanulmányban egy nemzetközi kutatócsoport úgy találta, hogy az AUTS2 jelű gén adott változatával élők átlagosan öt százalékkal kevesebb alkoholt ittak, mint azok az emberek, akiknél a gén másik változata volt jelen. A tanulmányhoz huszonhatezer önkéntes DNS-ét elemezték, és keresték az alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható gént. Az eredményt további huszonegyezer embertől származó DNS-minta segítségével ellenőrizték a kutatók. A vizsgálatba bevont valamennyi önkéntes kérdőívet is kitöltött, amelyben az alkoholfogyasztással összefüggő kérdésekre válaszoltak.

Italozó fiatalok

Ezt követően az AUTS2 gén aktivitását agyi szövetmintákban is elemezték, majd különböző típusú genetikailag módosított egereknél figyelték meg, hogy mennyi alkoholt isznak meg önként. Végül muslicákkal kísérletezve vizsgálták, hogy az egyes génváltozatok blokkolása után mennyire érzékenyek az alkoholra a gyümölcslegyek. Valamennyi vizsgálat azt támasztotta alá, hogy az AUTS2 gén számos különböző fajnál részt vesz az alkoholbevitel szabályozásában.