Itassa az állatokat a hőségben!

Itatással lehet segíteni a településeken elő emlősöket, madarakat és hüllőket a szombattól szerda éjfélig tartó harmadfokú hőségriadó idején. Erre hívta fel figyelmet pénteki közleményében Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint szombattól szerda éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó lép életbe az országban. Az egyesület közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a települések környezetében élő emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek és a rovarok számára is nehéz időszak a jövő hét közepéig tartó kánikula.

A hőségre való tekintettel az MME arra kéri a lakosságot, hogy az elkövetkező napokban minél több helyen, ott is, ahol eddig nem tették: kertekben, tornácokon, ablakpárkányokon, erkélyeken, parkokban is itassák az állatokat. Mint írják, a térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területek maradnak olyan szabad vízfelület nélkül, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket már elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit.

A legjobb madáritató a háztartások többségében megtalálható vagy könnyen és olcsó beszerezhető műanyag virágalátét, amelyben a nagyobb termetű madarak is meg tudnak fürdeni. Annak érdekében, hogy az állatok az új itatóhelyeken minél előbb megtalálják a vizet, az itatót legalább eleinte jól látható, nyílt területen érdemes elhelyezni. A madarak számára nem a víz illata, hanem a csillogása jelenti azt a kulcsingert, ami alapján megtalálják az ivó- és fürdőhelyet. Ahol a madarak mellett a denevérekre és a gyíkokra is veszélyes, szabadon kóborló házi macskák fordulnak elő, ott az itatót magasra: tuskóra, rönkre, székre, kis asztalra, ablakpárkányra célszerű kihelyezni – írták a tájékoztatóban.