Egy kis dög sem maradhat

Egy kis dög sem maradhat

Ezen a héten további hatvanezer hektár kezelésével folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) koordinálta országos szúnyoggyérítési program. Erről tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Mukics Dániel emlékeztetett, a június eleje óta tartó program keretében eddig 316 000 hektáron 764 település környékén irtották a vérszívókat. Ha az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten hatvanezer hektárt fognak kezelni, ami 160 települést érint majd.

Közlése szerint a múlt héten Komárom-Esztergom megyében, Győr és a főváros környékén folytattak kezeléseket a szakemberek. Ezen a héten a viharos időjárás miatt eddig elmaradt irtást is pótolják a területen, ezen kívül Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Vas megyében írják a rovarokat. A szolnoki és szekszárdi régióban, továbbá Baja és Mohács térségében már a második teljes körű gyérítés kezdődik el a héten. A napokban a Balatonnál, Szolnok térségében, valamint a Duna mentén végeznek biológiai lárvagyérítést – fűzte hozzá a helyettes szóvivő.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen, térképes ábrázoláson is látható a kezelt terület nagysága és az aktuális heti terv. Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – közölte Mukics Dániel.