Jön a villámgyors hazai internet

Jön a villámgyors hazai internet

Internetező emberek egy padon

Christopher Laska, a cég vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón mondta el, a hálózat országos kiépítése a Dunántúlon folytatódik, és az összesen mintegy hatezer állomás cseréjével járó munkálatok befejezését követően minden olyan városban elérhető lesz ez a névleges maximális letöltési sebesség, ahol harmadik generációs (3G) hálózat van. A hálózat fizikai cseréje az idén januárban kezdődött, míg az eszközök szállítására vonatkozó szerződést tavaly nyáron kötötte a Telenor a kínai ZTE-vel.

Christopher Laska

Christopher Laska

A szerződés listaáron kétszázmillió euró értékű, de a nemzetközi tapasztalatok szerint az új eszközökből húsz-nyolcvan százalékos kedvezményt is ad a szállító. A fejlesztés során az állomások kapacitása is megkétszereződik, a továbbiakban több ügyfél egyidejű, jobb minőségű és stabilabb kiszolgálására lesznek alkalmasak. A hálózat ötszáz új bázisállomással bővül, amelyek hozzájárulnak a beltéri lefedettség javulásához is.

A vezérigazgató elmondta, a Telenor az idén nemcsak hálózatát fejleszti, hanem teljes üzlethálózatát is átalakítja. A teljes értékesítési, kétszázharminc üzletet érintő, partnerek és beszállítók támogatásával végzett fejlesztés során a legújabb digitális megoldásokat alkalmazzák, a termékfalaknál például kipróbálhatók és összehasonlíthatók lesznek a bekapcsolt készülékek.