Magyarország új Neumannja kerestetik

Magyarország új Neumannja kerestetik

Üzletember a távcsővel

A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Mobilitás és Multimédia Klaszter közösen szervezi. A jelentkezők közül a szakmai zsűri választja ki azt a huszonegy pályamunkát, amelyet az EU-elnökség hivatalos programjaként elismert Magyar Innovációs TechShow-n mutatnak be a nagyközönségnek, valamint az EU-elnökség alkalmából Budapesten tartózkodó európai szakembereknek.

A Jövő Házában május 17. és 18. között látható kiállításon olyan hazai pályamunkák kerülnek előtérbe, amelyek a magyar kreativitást tükrözik, eddig még sehol sem szerepeltek, illetve az alkotók is legfeljebb csak a prototípus elkészítésig jutottak. A harmadik alkalommal megrendezendő kiállítás fővédnöke Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára. Az eddigi tapasztalatok alapján ötven-hetven pályázatra számítanak, de a résztvevők többsége mindig az utolsó pillanatban adja be jelentkezését.

Nyitrai Zsolt

Nyitrai Zsolt, a kiállítás fővédnöke

A Magyar Innovációs TechShow a magyar EU-elnökség kutatás-fejlesztés programjának keretében készülő, május 16. és 19. között látogatható Future Internet Week nevű rendezvénysorozathoz kapcsolódik. A Nemzeti Innovációs Hivatal szervezésével megvalósuló ötnapos programsorozat középpontjában a jövő internet-technológiájával és a várható társadalmi hatásokkal kapcsolatos kutatások állnak.