Lezárták a jégvédekezési szezont

Lezárták a jégvédekezési szezont

JégvirágLezárta a jégvédekezési szezont az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Ebből az alkalomból csütörtökön Budapesten, a Dunán ünnepélyesen átkeresztelték az OVF második legnagyobb jégtörő hajóját, a jövőben Wesselényi Miklós, az "árvízi hajós" nevét viseli a Jégtörő XI.

Somlyódy Balázs, az OVF főigazgatója elmondta, a magyar vízügyi flotta az idei télen is helytállt, és nemcsak Magyarországon, hanem szerb és horvát folyószakaszokon is segítették a jégvédekezést. A magyar jégtörők Belgrádig mintegy 170 kilométernyi jégtorlaszt törtek át a Dunán. A Tisza vízrendszerében több mint 40 millió köbméternyi jég alakult ki. A jégvédekezés 76 napig tartott, a 2016-2017-es szezon március 15-én éjfélkor zárult le – tette hozzá.

Az OVF főigazgatója felidézte: Magyarországon az 1956-os árvizet követően indult el számos fejlesztés a vízügyi ágazatban. Ekkor kezdődött a jégtörőflotta kialakítása. 1988-ig 32 hajó épült, ebből 23 még mindig üzemképes, 22 a vízügyi szolgálat tulajdonában van.

Kitért arra, hogy az idei szokatlanul kemény tél után is látható, hogy milyen különböző kihívásokkal kell szembenéznie az OVF-nek. A jeges védekezés ugyanis nagyban eltér a hagyományos árvízi védekezéstől.

Az OVF legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi összesen 3300 kilométert tett meg és húsz napig tört jeget. Az idei szezonban az egyik leghíresebb hajó a Jégtörő VIII. lett, amely januárban a Tiszacsegéről elszabadult kompot vontatta vissza.

A vízügy második legnagyobb jégtörője összesen 1270 kilométert tett meg és tizennégy napig dolgozott a dályai szorosban. Mindeközben csaknem egy hétig küzdött egyedül a 30-40 centiméter vastag “acélos” jégtáblákból álló összefüggő jégtorlaszban. Ezért is döntöttek úgy, hogy a Jégtörő XI. eddigi sorozatneve helyette Wesselényi nevét viselje a jövőben. Az ünnepélyes átnevezés után a Wesselényi jégtörő egy rövid kört is tett a Dunán. A hajó “keresztanyja”, aki az ünnepélyes pezsgőtörést elvégezte, Siklós Gabriella, az OVF szóvivője.