hegedű (illusztráció), fotó: pixabay.com

Csík János és a vele együtt dolgozó Mezzo zenekar közös karanténklipet készített. A Csík Zenekarból ismert zenész, énekes és a csapat az Ülök a kávéházban című dalhoz forgatott kisfilmet, amellyel az otthonmaradást propagálják.

Jakob Lindhagen és Sofia Nystrand koncertje indítja március 29-én a Piano Day, azaz zongora napja programjait a budapesti Müpában.

Bár a koronavírus miatt olaszországi koncertkörútját elhalasztani kényszerül, Magyarországon különféle formációkban több alkalommal is színpadra lép Németh Ferenc, a 20 éve New Yorkban élő dzsesszdobos.

Ma este lesz A Dal 2020 döntője. A Duna Televízió és a Duna World csatornán 19 óra 35 perckor kezdődő showműsorban eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet és építheti tovább zenei karrierjét 75 millió forint összértékű nyereménnyel.

Ezüstcsillanás címmel hirdeti meg a 2020/2021-es évadban a Müpában futó, öt péntek esti hangversenyből álló sorozatát a Pannon Filharmonikusok.

Kialakult A Dal 2020 március 7-i döntőjének mezőnye, miután a szombati második elődöntőből a Turbo az Iránytű című dallal, Ember Márk a Továbbal, a Nene a Későre jár című számmal, valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a Valamiérttel bejutott a fináléba.
fotó: pixabay.com

Operabeavató, Amadeus Live, Velence - Nápoly "andata e ritorno" címmel tartanak komolyzenei programokat a március 15. és 31. között megrendezendő Győri Tavaszi Fesztiválon.
fotó: pixabay.com

Tizenöt plusz egy év gyerekdalainak válogatását szólaltatja meg Szalóki Ági és zenekara, valamint vendégeik szombaton a budapesti Várkert Bazárban.