A Müpa

Az erdélyi Mezőség színes népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézi meg a Duna Művészegyüttes Szépséges Mezőség című előadásában október 24-én a budapesti Müpában.
The Beatles

Paul McCartney a BBC Rádiónak adott interjújában a rocktörténelem egy mindeddig homályos részletére világított rá: a zenész elmondta, hogy nem ő, hanem John Lennon volt az, aki először indítványozta a Beatles feloszlatását.
illusztráció, forrás: Pixabay.com

A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.
Liszt Ferenc, fotó: Wikipédia

A Cziffra György-emlékévvel karöltve tartja hagyományos október 22-i, Liszt Ferenc születésnapján megrendezett hangversenyét a budapesti Zeneakadémia.
erdő (illusztráció), fotó: pixabay.com

Október 1. és 3. között ismét megrendezik a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című programot. Pénteken Gyulán, szombaton Gyula-Városerdőn, vasárnap pedig a határ túloldalán, Nagyvárad közelében várják a közönséget.