Sós Csaba szövetségi kapitány szerint jól sikerült a magyar úszóknak a kezdés a 17. vizes világbajnokságon vasárnap.

Mindhárom szombat délutáni döntőben az a versenyző, illetve egység nyert a kajak-kenusok Szolnokon zajló világbajnoki válogatóján.

A szerdán 110 méter gáton újabb országos csúcsot futó Baji Balázs úgy érzi, van még benne tartalék és tud még fejlődni az év fő versenyéig, az augusztusi, londoni világbajnokságig.

Korosztályos világbajnokságnak, olimpiai selejtezőnek, Európa-bajnokságoknak, továbbá világkupa- és Grand Prix-viadaloknak, illetve hagyományosan a Forma-1-es futamnak ad otthont a többi között jövőre Magyarország.

Az U20-as magyar jégkorong-válogatott harmadik mérkőzésén is gólzáporos győzelmet aratott a litvániai Elektrenaiban zajló divízió II/A világbajnokságon.

Negyedik helyezést ért el a magyar válogatott a Szófiában rendezett 24. rejtvényfejtő-világbajnokságon, ahol négy kontinens 31 országból 180 versenyző indult. Ezt közölte István György, a versenyt szervező nemzetközi rejtvényegyesület, a World Puzzle Federation elnökségi tagja az MTI-vel vasárnap reggel.

Kilenc magyar versenyző utazott el az éremszerzés reményében Moszkvába, ahol a hétvégén rendezik meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók idei világbajnokságát.

A magyar férfi vízilabda-válogatott könnyű csoportba, a női csapat pedig nehezebbe került a nyári, kazanyi vizes világbajnokságon, amelynek pólós csoportsorsolását csütörtökön készítették el Lausanne-ban, a nemzetközi szövetség, a FINA vezető testületének, a Bürónak az ülésén.

Berecz Zsombor kvótát szerzett a riói olimpiára Finndingiben a vitorlázók Santanderben zajló világbajnokságán.