Míg a magánszemélyek esetében - az szja-bevallás adóhivatali elkészítésével - az adóval kapcsolatos adminisztráció csaknem nullára csökkent, addig a vállalkozásoké még mindig magas, ezért a versenyképesség további javulásához mindenképp szükség van a bürokratikus terhek csökkentésére.

Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és szerintük túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók a balatoni nyarat értékelő fórumon, Balatonszárszón szerdán.

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt két soltvadkerti férfi ellen, aki bor- és pálinkakészítéshez szükséges gépek és berendezések beszerzéséhez igényelt jogtalanul pályázati támogatást.

Jelentős hazai cégek, köztük a Samsung, a Mol, a Bosch, az ELMŰ, a Decathlon, és kisebb vállalkozások is fogadták gyakorlatra az ELTE üzleti coachképzés végzős hallgatóit.
illusztráció

Idén nyolc fiatal vállalkozás vehet részt a New York-i Northside innovációs fesztiválon, amely az innováció, a kreatívipar, a film, a zene és a kortárs művészetek legizgalmasabb képviselőit mutatja be, és amelynek 2015-ös díszvendége Magyarország lesz.