Az LMP szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek jegybankelnökként abból a gödörből kellene megtalálnia a kivezető utat, amit ő maga ásott. Így reagált Vágó Gábor LMP-s politikus, független országgyűlési képviselő, a gazdasági bizottság tagja a miniszterelnök pénteki bejelentésére.

Vágó Gábor LMPAz LMP szerint új, biztos lábakon álló jövő évi költségvetésre lenne szükség a mostani bizonytalan és "brutális megszorításokat tartalmazó" büdzsé helyett.

Vágó Gáborz LMP szerint hétfőn a parlament egy olyan, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter részéről bejelentett "megszorítócsomagot" tárgyal, ami az elfogadása után növelni fogja a háztartások rezsijét.

Vágó GáborA kisebbik ellenzéki párt kezdeményezi, hogy az új polgári törvénykönyvben (Ptk.) rögzítsék a rosszhiszemű, tisztességtelen szerződésmódosítás eseteit a hitelszerződéseknél.

Vágó GáborAz LMP közel 150 módosító indítvánnyal összesen 800 milliárd forintos átrendezést hajtana végre a jövő évre tervezett büdzsében. Ezt mondta Vágó Gábor. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, csak olyan javaslatot nyújtanak be, amelyeknek a bevételi oldalon megvan a fedezte.

OrszágházA Fidesz szerint a jövő évi költségvetés további támogatást ígér a devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak, megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét. A KDNP szerint az állam összehúzta magát, a szocialisták úgy látják, tovább mélyíti a szegénységet, az LMP szerint folytatják a megszorításokat. A Jobbik az ország megnyomorításának költségvetéseként emlegeti.

Selmeczi GabriellaA távközlési adót nem a telefonáló emberek fizetik majd, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek; "ez most az ő adójuk, ez most az ő terhük", Ezt állította a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután a parlament döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről. A Fidesz nem tart EU-s eljárástól az új adónem miatt.

Vágó GáborAz LMP véleménye szerint azzal, hogy a kormány közel 30 új közterhet vetett ki, amelyek közül ötöt ebben a hónapban akarnak bevezetni, a kabinet rommá adóztatja az országot”. Erről beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.