A Demokratikus Koalíció újra kezdeményezi az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságnak összehívását, hogy ott tárgyalják meg annak a katonai felderítő drónnak az ügyét, ami a múlt héten átrepült Magyarország felett, majd Zágrábban lezuhant.

Írásbeli kérdéssel fordul öt miniszterhez és a legfőbb ügyészhez Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke a Pegasus nevű izraeli kémszoftver ügyében.
Vadai Ágnes (archív)

Úgy fogalmazott, hogy Kövér László házelnök, akit az ellenzéki politikus az ország házmesterének nevezett, 2 millió forintra megbüntette szerinte csak azért, mert élt "a parlamenti véleménynyilvánítás egyik legősibb és legelfogadottabb eszközével".

A III. kerület előző polgármestere szerint Vadai Ágnes, a DK alelnöke és Kiss László (Momentum-DK-MSZP-PM-LMP) óbudai polgármester állításai súlyos csúsztatásokat tartalmaznak, egyértelműen a politikai tőkekovácsolás céljára felhasználva a gyermekbántalmazás problémáját.

A Demokratikus Koalíció az Országgyűlés honvédelmi bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a Fidesz vasárnapi rendezvényén, a miniszterelnök évértékelőjén egyenruhában megjelent volt vezérkari főnökök és tábornokok miatt.
Vadai Ágnes

A honvédelmi és rendészeti bizottság DK-s alelnöke szerint sok rendőr kellemetlen meglepetésben részesült, amikor kiderült, hogy mivel a rendőrség nem tudott megállapodni a Volánbusszal, a megyei rendőrkapitányságok munkatársai többé nem kapnak bérlettámogatást.
Vadai Ágnes (archív)

A Demokratikus Koalíció képviselője úgy fogalmazott, hogy "egy semmit sem bizonyító fényképre alapozott feljelentés másnapján már kihallgatást és házkutatást tartott a rendőrség Pikó András józsefvárosi ellenzéki polgármesterjelölt kampányközpontjában, holott a választás rendje elleni bűntett gyanúja semmiképp sem volt megalapozottnak tekinthető."