forrás: pixabay.com

A szakemberek azt remélik, hogy képesek lesznek olyan datolyát termeszteni a júdeai sivatagban talált hím és nőnemű magokból növesztett fákon, mint amilyet kétezer éve Heródes király ehetett, és küldhetett Rómába, a császári udvarba.
Palkovics László

Az innovációs és technológia miniszter szerint a kormány fontosnak tartja, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer átalakításakor az átmeneti időszakban is lehetővé tegye a Magyar Tudományos Akadémia zavartalan működését.
fotó: pixabay.com

Ünnepélyes keretek között pénteken a Szegedi Tudományegyetemen aranyoklevelet kapott Dr. Kaáli Nagy Géza, "50 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseként."

Jóllehet minden észérv amellett szól, hogy az ország egyetlen állatorvosi kutatóintézete az ország ugyancsak egyetlen állatorvosi egyetemét erősítse, az ma mégis az agrártudományi kutatóintézet részeként működik a Magyar Tudományos Akadémián belül. 

Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede atomtudós az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon.