Az Egyesült Államok évek óta kémkedik Kína ellen "földön, tengeren, levegőben és a kibertérben". Ezt állította honlapján a Kínai Központi Televízió (CCTV) a hétvégén.

A brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata a húsz vezető, fejlett és felzárkózó gazdasági hatalom két magas szintű londoni értekezletén is lehallgatta a résztvevők elektronikus és telefonos adatforgalmát. Ezt írja a The Guardian hétfői száma.

kémNemcsak a nemrég öt ember meggyilkolásával meggyanúsított P. Tamás állítólagos titkosszolgálati kapcsolatának feltárásának a célja annak a belső vizsgálatnak, amit a napokban rendeltek el a Belügyminisztériumnál, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatal és elődszervezetei működésének vizsgálata is zajlik. Ezt ismerteti a csütörtöki Népszabadság.

V. Lászlló bilincsbenA V. László mulatótulajdonos érdekeltségei védelmének gyanújával kihallgatott rendőrök egyike korábbi fővárosi vezetőkről tett említést, akik bensőséges kapcsolatban álltak V. Lászlóval. Ezt írta pénteki számában pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Blikk.