Meghosszabbították a határidőt, így november 15. éjfélig még lehet jelentkezni A Dal 2021 című műsorba a www.adal.hu oldalon.

Ma este lesz A Dal 2020 döntője. A Duna Televízió és a Duna World csatornán 19 óra 35 perckor kezdődő showműsorban eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet és építheti tovább zenei karrierjét 75 millió forint összértékű nyereménnyel.

A három élő válogató adásból továbbjutott tizennyolc előadó közül most szombaton kilencen lépnek színpadra a Duna Televízióban és a Duna World csatornán látható eseményen, a Dal 2020 műsorsorozatban.

A tehetségkitató egyik zsűritagja szerint A Dal utat tört magának, immár hangsúlyos helyet foglal el a zenei műsorok között, holott ezek alapvetően a kereskedelmi televíziózás sajátjai.