A tatai Eötvös József Gimnáziumban 255 millió forintos költséggel kialakítanak egy természettudományi laboratóriumot, amelyben a környék általános iskolái is gyakorlati időt kapnak kísérletek elvégzésére. Ezt mondta el a gimnázium igazgatóhelyettese az MTI-nek.

A Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos költséggel épült vadhúsfeldolgozó üzemet és hűtőházat adott át a Fiwi-Hűt Kft. szombaton, az üzem Európa egyik legkorszerűbb létesítménye.

TataTatának ítélték oda megosztva idén az Európa Díjat, amelyet az Európa Tanács ad azoknak a helyi és regionális önkormányzatoknak, melyek kiemelkedően aktív szerepet vállalnak az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok terén.

Hétfőtől három héten át Tatán "alapoznak" a következő idényre készülő öttusa-válogatott tagjai.

a kivégzett aradi vértanúk

aradi vértanúkAz aradi vértanúk október 6-i emléknapja alkalmából már pénteken országszerte megemlékezéseket tartanak.