A magyar állam már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a hazai versenyszféra meghatározó szereplőinek a Nagyvállalati beruházási támogatás elnevezésű program keretében.

Kétmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című új pályázati felhívás, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását.
fotó: pixabay.com

Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban.
Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotómûvészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezetõ igazgatója Budapesten 2019. szeptember 17-én, fotó: Bruzák Noémi/MTI

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára.

Három kutatási területéhez 1,7 milliárd forintos támogatást kapott az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Programja keretében.
illusztráció

A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá.

Mintegy 2,5 milliárd forintnyi segítséghez juthat október közepéig az a több mint 1900 szőlőtermelő, akik a zöldszüret mellett döntöttek.