Mintegy 2,5 milliárd forintnyi segítséghez juthat október közepéig az a több mint 1900 szőlőtermelő, akik a zöldszüret mellett döntöttek.

Az idén a magyar szőlőtermesztők 4,5-4,8 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek le, az ebből előállított bor mennyisége pedig 2,8 és 3,2 millió hektoliter között mozog a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának termésbecslése szerint.

Vasárnap Ópusztaszeren kiderülhet, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák, a nemzeti történeti emlékparkban Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat, akik újbort is kóstolhatnak.

A nagy meleg miatt már augusztus elején elkezdik a szőlőszüretet a korai fajtákkal, de a középérésű fajtákat is a szokásosnál három héttel előbb szüretelik a gazdák.

Az idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén. A szőlő csaknem mindenhol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben is jó évet várnak a termelők. 

Megkezdték a legkorábbi érésű szőlőfajta, a csabagyöngye szüretelését kedden Ordacsehiben, ezzel a megszokottnál mintegy tíz nappal korábban megkezdődött a szüret Magyarországon és egész Európában is.

Vidám szüretet jósoltak a környékbeli hegyközségek gazdái és a borrendek az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban a Szent Vince napjához kapcsolódó ünnepségen vasárnap.

A hegyközségektől összegyűjtött, fürtszám és fürttömeg alapján végzett becslések alapján országosan közel 4,1 millió mázsa szőlőtermés várható.

A Földművelésügyi Minisztérium idén is meghirdeti a Nemzeti Borkiválóság Program keretében az Országkóstolót, idén négy kategóriában.

Korai még temetni az idei bortermést és bort, a szőlő ugyanis "téli álmot alszik", a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket is elviseli.