forrás: piyabay.com

Lezárult a közel öt évig tartó "Esély a gyermekeinknek" című program a salgótarjáni járásban. A projekt eredményeként csökkent a gyermekszegénység, valamint megelőzhetőbbé vált a szegénység újratermelődése, generációk közötti átörökítése.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart Az önkormányzati választások értékelése címmel a párt budapesti központi irodája sajtótermében 2019. október 14-én, fotó: Kovács Tamás/MTI

Azt írták, az infláció az egekben, a magyar családok elszegényedve várják a kormányváltást.

A volt miniszterelnök pártja közleményében azt írta, kétharmadával drágább idén a legszegényebbek körében használt tűzifa, mint az áram-, gáz, és távhő-tarifamérséklés előtt.
Korózs Lajos (archív)

Szerinte a Fidesz kormányzása szabadította el Magyarországon a szegénységet.
Rétvári Bence

A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kedden arról beszélt, hogy az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az Eurostat friss felmérése alapján.