forrás: pixabay.com

Az első hónapban négy egészestés filmet, a Magyar Golgota, a Szabadság, szerelem, a Blokád és a Pilátus című alkotást tűzik műsorra.

Az LMP szerint a kormánynak lehetővé kellene tennie a házi segítségnyújtást végzők szabadságolását, illetve napi pár órás egyéb feladatvégzését.
illusztráció

A főváros már napok óta "megtelt", a vidéki szabad szállásokra a hétvégére ígérkező kánikula miatt még pénteken is érkeztek szobafoglalások, a vendéglátó- és szórakozóhelyek, fürdők is nagy látogatottságra számíthatnak.

A Magyar Tudományos Akadémia szabadságáért és kutatóhálózatának egységéért vonulásos demonstrációt tartottak csütörtökön Budapesten. A tüntetők az Akadémia székháza elől az Innovációs és Technológiai Minisztérium elé vonultak, ahol a szervezők petíciót adtak át a tárca képviselőjének.

Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot a törvény szerint, ettől csak néhány esetben lehet eltérni.

MTI fotó: Koszticsák SzilárdA magyarok sohasem mondanak le a szabadságról, nem törődnek bele az elvesztésébe, és a legreménytelenebb helyzetben is elő tudják varázsolni. Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, vasárnap a budapesti Kossuth téren.