A huszonhat éves P. László megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával. A férfi nem tagad, sőt, már beismerő vallomást is tett.

rendőrségBelvárosi kábítószer-terjesztő bandát számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A lefoglalt drog értéke csaknem 2,5 millió forint.

Közgép tüntetésFeljelentést tesz a cég székhelyénél demonstráló LMP-sek ellen a Közgép. A cég jogi képviselője Futó Barnabás, szerdán délután a Közgép épülete azt mondta, véleményük szerint megvalósult a közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés is.

LMPfotó: Beliczay László/MTIHuszonhat embert állítottak elő a Közgép épülete előtt tartott demonstráció után a XX.-XXIII. kerületi rendőrkapitányságra.

netező gyerekPedofilok százait sikerült már azonosítani az interneten a közel egy éve indított világméretű rendőrségi akciónak köszönhetően, amely 141 országra terjed ki. A hírt szerdán jelentette be az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal.

bilincsben egy férfiEgy 13 éves fiú megrontásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került egy budapesti férfi. A hírt kedden tették közzé a rendőrség honlapján.

V. Lászlló bilincsbenA V. László mulatótulajdonos érdekeltségei védelmének gyanújával kihallgatott rendőrök egyike korábbi fővárosi vezetőkről tett említést, akik bensőséges kapcsolatban álltak V. Lászlóval. Ezt írta pénteki számában pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Blikk.

tilos a fürdésTovábbra is tilos fürödni, vízibiciklizni és jet-skit használni a Lupa-tavakon és az Omszki-tóban. Erre figyelmeztetett a Szentendrei Rendőrkapitányság a kánikulai hétvége előtt a honlapján.

Az olasz rendőrség kedden negyvenkilenc személyt vett őrizetbe Szicíliában, valamennyien a szünet nélkül újraszerveződő Cosa nostra maffiaszervezet tagjai voltak.