koszorú

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai koszorút helyeztek el a Tatárszentgyörgyön tíz évvel ezelőtt meggyilkolt áldozatok sírjánál.

Sylvester Stallone az MGM stúdióval közösen készít filmet az első fekete nehézsúlyú boksz-világbajnokról, Jack Johnsonról, akit annak idején rasszista okokból börtönöztek be és akit nemrég posztumusz rehabilitált Donald Trump amerikai elnök.

Peking képmutatással és kettős mérce alkalmazásával vádolja emberjogi ügyekben az Egyesült Államokat, ahol szerinte eluralkodott a rasszizmus, demokráciáját pedig a gazdagok uralják.

Letartóztatott a Szövetségi Nyomozó Iroda két rasszista virginiai férfit, akik afroamerikai templomok, valamint zsinagógák felrobbantását tervezték egy "faji háború" kiprovokálása érdekében.

A Jobbik szerint a Demokratikus Koalíció cigányokkal kapcsolatos kijelentéseinél nem őszinte felismerésről van szó, hanem politikai érdekről.

A belga rendőrség vízágyúkkal oszlatott fel vasárnap a főváros Anderlecht nevű kerületében egy nem engedélyezett antiszemita gyűlést.

fotó: Illyés Tibor/MTIFlashmobbal tiltakoztak civilek és a baloldali összefogás pártjai a fővárosi Szabadság térre tervezett német megszállás emlékműve és a szélsőséges, rasszista megnyilvánulások ellen szombaton, a volt tv-székház előtt.