Ha itthon azt mondom Horváth Márk, a modell, nem sok ember bólint, hogy ismeri. Nem úgy Kínában, ahol érkezése után szinte azonnal lecsaptak a 19 éves fiúra, és lerakták az első köveket a világhír felé vezető útján. Bár most itthon van, nem tétlenkedik, tudatosan kormányozza karrierjét a világ modell élvonalába.

fotó: Makó SzilveszterÉder Krisztián sokak számára csak SP ként ismert. Öt nagylemez, temérdek fellépés, számos szakmai díj és elismerés után SP úgy döntött, hogy egy időre pihenteti a zenélést, és a fotográfiával foglalkozik. A fényképezés mesterképzését lassan befejező Krisztián műtermében mesélt nekünk napjairól, terveiről.

Kovács Noémi 2013-ban, fotó: Burger Barna

Kovács Noémi fotó: Burger Barna

fotó: Burger BarnaÚj magyar krimi sorozatában az Athenaeum Kiadó olyan magyar szerzők regényeit indította útjára az Ünnepi Könyvhéten, akiket tehetségük alapján méltán sorolhatunk a klasszikus krimiírók közé. A krimivel először foglalkozó Pataki Éva, az első regényes Vajda Anikó és Sztanó László krimije mellett Kovács Noémi Lélekölő című könyvét is bemutatták.

Cseplák Györgyfotó: Komka Péter/MTIBőrgyógyász, aki régészeti és antropológiai kutatásokat végez, könyveket ír, tudományos közleményeket publikál, előadásokat tart, lektorál és verset fordít. Cseplák György salgótarjáni nyugalmazott főorvos 55 évet dolgozott a szakmájában, elismert, szeretett ember a nógrádi megyeszékhelyen.

Egy hang, egy mosoly, egy illat, amely örökre megmarad. Egy nő kincsei, amelyeken nem fog az idő. Emlékeket ébresztenek, ihlettel áldanak, édes pillanatokat, szerelmet kínálnak. Zólyomi Zsolt egy varázsló, aki vad éjszakákat és nyugodt pillanatokat teremt, lila orgonák vagy a tengervíz sós illatában fürdeti, ha azt akarja. Magyarország egyetlen parfümőre Versailles-ban tanulta a szakmát. Gyermekkora óta ennek a csodaszép mesterségnek a rabja.

Szalvétás TonkaSzalvétás Tonka - így becézik a szlovákiai Dobóruszkán élő Kozák Antóniát, aki a világ legnagyobb szalvétagyűjteményét tudhatja magáénak. Az Ung-vidéki nő elárulta, hogy ő erre a névre a legbüszkébb, amely nemcsak közeli ismerősei közt terjedt el, de bizony a postás is kézbesített már számára küldeményt erre a névre.