Az Országgyűlés hétfőn fejezi be első őszi ülését, a képviselők kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fordulhatnak a kormány tagjaihoz.

Jövő hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka, a képviselők négynapos ülésen tárgyalnak egyebek mellett a nyugdíjas szövetkezeteket érintő illetékmentességről és számos nemzetközi egyezmény kihirdetéséről.

Az ellenzék a plakáttörvény elutasításával a rendszerszintű korrupció pártjára állt, várja az oligarchák adományait, az MSZP pedig "kilóra megvehető".

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány jövő évi adócsomagját, amelynek értelmében az internet, a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa is 5 százalékra csökken 2018-ban.

A kormány ösztönzi, hogy minél több étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene, mert ez egyszerre szolgálja a foglalkoztatás bővülését, a közös zenélés és éneklés élményét és a nemzeti kultúra, identitás erősödését.