Százötvenkilenc település négyszázhetvenhárom áruházban összesen nyolcezernyolcszáz önkéntes fogadja majd a felajánlásokat péntektől vasárnapig a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszergyűjtő akciójának keretében.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt demonstrációján az MTVA óbudai székháza előtt 2024. október 5-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
A Tisza Párt a nyomozóhatóságokhoz fordult egy korábbi önkéntese ügyében, aki a gyanú szerint szabálytalanul járt el és a pártnak szánt támogatásból hárommillió forinttal nem tudott elszámolni - közölte Magyar Péter pártelnök pénteken az MTI-vel.
Az eddigi tízezer résztvevő mellé további ötezer önkéntes jelentkezését várják a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása.
A Magyar Vöröskereszt mintegy 500 munkatársa és több mint 300 önkéntese vett részt országszerte a védekezési és ellátási feladatokban, több mint 18 000 ember ellátásáról gondoskodtak.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Budapesten a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázison tartott ünnepi állománygyűlésen emléklappal és ajándékkal köszöntötte a tízezredik önkéntest, Fenesi Botondot.
Önkéntes munkák vállalásával a szakmát vagy a továbbtanulás irányát kereső fiatalok ismeretei és készségei is gyarapodnak, amellett, hogy például a mentők mellett megtanulhatnak segítséget nyújtani egy balesetnél.
A Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak Hálózata létrejöttének célja, hogy megértő, egymást támogató, segítő és biztonságot nyújtó társadalmat valósítson meg.