HöokA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem kapott hivatalos választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától a felsőoktatási kerekasztallal kapcsolatban a hétvégi közgyűlésén megfogalmazott felvetéseire. Amíg ez nem érkezik meg, addig nem vesznek részt sem a plenáris, sem a munkacsoportok ülésein. Ezt közölte Nagy Dávid elnök kedden az MTI-vel.

Szervátültetést tanulnak gázai orvosok, de alapvető gyógyszerek és orvosi berendezések is hiányoznak a Gázai övezetben és Ciszjordániában. Ezt írta vasárnapi számában a Háárec című izraeli napilap.

Szaúd-Arábia a jövőben nagymértékben emelné az állami ösztöndíjjal Magyarországon tanuló diákjainak a számát és elkötelezett a felsőoktatási intézmények kutatási együttműködésének fejlesztésében.

Havi bruttó kétmillió forintot vagy ennél többet keres az állami felsőoktatási intézmények rektorainak negyede. Erről ír pénteki számában a Magyar Nemzet.

Nemzeti Közszolgálati EgyetemCsaknem kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a 2013-as tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 1470 hallgató az alapképzésben, 490 pedig a mesterképzésben vehet részt. Ez derül ki a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számából.

Százezren vehetnek részt az idegen nyelvi és informatikai képzéseket magában foglaló Tudásod a jövőd projektben 2014 augusztusáig.

Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. Szólt arról is, hogy jövőre már gazdasági növekedésben lehet reménykedni, és jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet.