A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzése során 101 féle, csaknem 800 gyermekruháról derült ki, hogy a nem megfelelő húzózsinórok miatt súlyos kockázatot jelentenek a gyermekekre, ezért a hatóság elrendelte a termékek kivonását a forgalomból.

Új módszereket alkalmaznak a csaló vállalkozások, lakásokban rendeznek termékbemutatókat, illetve korábban megvásárolt termékek visszavételét ajánlják fel.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2014. évi tevékenységére egyszerre volt jellemző a hagyományos hatósági munka, a fogyasztók tájékoztatása és a vállalkozók ösztönzése a tisztességes, a jogszabályoknak megfelelő működésre.

fotó: Pelsőczy Csaba/kormany.huA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság teljesíteni tudta valamennyi ágazatban a szükséges ellenőrzéseket az idén, és nagy elismerésnek tartja, hogy az Európai Unió élenjárónak minősíti piacfelügyeleti tevékenységét a veszélyes termékek jelzése területén.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata során 32 különböző gyerekruha közül 31-ről derült ki, hogy az azokról leváló díszítések fulladást is okozhatnak a csecsemőknél és a kisgyermekeknél. 

Az európai utasok kétharmada nem is gondol arra, hogy tömegközlekedésre váltott jegyével bizonyos jogok illetik meg, amelyek figyelembe vétele a szolgáltató kötelessége, ezért az Európai Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatósága kampányt indított az utazóközönség tudatosságának növelése.

Már hívható az a zöld szám, amelyen a Magyar Energia Hivatal szakértői adnak tájékoztatást a rezsicsökkentéssel kapcsolatos általános kérdésekben.