Az MSZP hiteltelennek tartja a kormány adósmentési politikáját. Korózs Lajos, az ellenzéki párt elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, bérlakásprogramra, valamint a magáncsőd intézményének bevezetésére lenne szükség.

Bár a Közgép a sajtóban és közvetlenül is meghívta Józsa Istvánt, hogy tájékozódhasson a cég működéséről, az MSZP frakcióvezető-helyettese nem élt a lehetőséggel, ezért a politikusnak a céggel kapcsolatos állításait a bíróság ítéli majd meg.

A Medián legfrissebb kutatása szerint több mint másfél év után ismét 30 százalékra emelkedett a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül, míg a többi párt nem tudta növelni szavazóbázisát a nyári parlamenti idény végére.