Az újraválasztott amerikai elnök, Barack Obama és alulmaradt ellenfele, Mitt Romney után nevezte el az elnökválasztás napján világra hozott ikerfiait egy kenyai asszony.

Az Egyesült Államok példás nemzeti összefogással elkerülte a világvégét: a jól szervezett óvintézkedéseknek - és talán a természet kegyelmének - köszönhetően a Sandy hurrikán áldozatainak száma és az okozott károk jóval kisebbek az előzetesen jósoltaknál.

Obama & RomneyNem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni látszanak, sőt kicsit még tovább is erősödtek Mitt Romney pozíciói. Ez derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.

Obama és RomneyA CBS és CNN amerikai tévétársaság villámfelmérése szerint egyaránt Barack Obama nyerte az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó tévévitáját.

Barack ObamaHa a világ más országainak állampolgárai is részt vehetnének a novemberi amerikai elnökválasztáson, akkor Barack Obama, a hivatalban lévő demokrata párti elnök elsöprő fölénnyel legyőzné republikánus kihívóját, Mitt Romneyt a BBC Világszolgálatának kedden Londonban ismertetett globális felmérése szerint.

Mitt Romney és Barack Obama a második elnöki vitánBarack Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát. A hírt egybehangzóan jelentette helyi idő szerint kedd éjjel a CNN hírtelevízió és a CBS News.

Obama támadEgy nappal az amerikai elnökjelöltek első tévévitája után a hivatalban lévő elnök, Barack Obama és kampánystábja tisztességtelen magatartással vádolta meg a republikánus kihívót, Mitt Romney-t.