A Miniszterelnökség államtitkára szerint Magyarország példát mutat a nála sokkal tehetősebb országoknak az üldözött keresztények megsegítésében.

A Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalok hazacsalogatását említette egyik legfontosabb feladatként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének közgyűlésén.

Latorczai Csaba elmondása szerint nem akarják rekvirálni a tokaj-hegyaljai házakat, pincéket, de valahol érthető, ha információk hiányában sokan megijedtek az állam elővásárlási jogának bejegyzésétől.

Bűnrészesség miatt feljelenti a Demokratikus Koalíció Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert az Orbán Viktor kormányfő vejével összefüggésbe hozott Elios-ügyben.

A Miniszterelnökség elsősorban megújuló energia felhasználásával történő, energiahatékonyság javítását szolgáló új, 35 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszélt erről a kérdésről, miután szombaton részt vett a Bécsi Magyar Iskola megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.