Harmincnál is több fajtamézet kóstolhatnak az érdeklődők a XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon, amelyet december 6. és 8. között rendeznek a békési fürdővárosban.

Mézlovagrendek felvonulásával szombaton megkezdődik a XVI. Kárpát-medencei mézfesztivál Zalaegerszegen. A kétnapos rendezvényen mézes programokkal várják a látogatókat, többek közt mézszépségversenyt és mézfelismerő versenyt rendeznek és jótékonysági mézfutamot indítanak.

Országszerte több mint 1200 helyszínen csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet pénteken a mézfogyasztást népszerűsítő Mézes reggeli programban, amelynek nyitó eseményét a Tolna megyei Tamásiban rendezték.

Tatán, a Kőkúti Általános iskolában kezdődött pénteken a "Mézes reggeli", a gyermekek mézfogyasztását ösztönző európai kezdeményezés.

A méz fogyasztásával nagyon sok értékes és nélkülözhetetlen tápanyaghoz jut az emberi szervezet.

Kampány indul a belföldi mézfogyasztás ösztönzésére, ami az évente megtermelt 20 000 tonnából jelenleg csupán 7 000 tonna, egy főre számítva mintegy 70 dekagramm.

mézFebruár 28-án plenáris ülésen tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament, ezt követően az EP-képviselők március 1-jén szavaznak a dokumentumról.