fotó: Beliczay László/MTIAz MSZP választmányi elnöke szerint csak pártja tud majd demokratikus kormányzati alternatívát nyújtani a Fidesszel szemben a 2014-es választásokon.

fotó: Rosta Tibor/MTIKelet-magyarország programjáról és földkérdésekről tárgyalt az MSZP-frakció csütörtöki békéscsabai ülésén.

Franciaországban tizenhét év után szocialista köztársasági elnök léphetett hivatalba. Németországban pedig a szociáldemokraták szerepelnek jól a tartományi választásokon. A szakértők nem az SPD kormányra jutásának esélyéről vitatkoznak, inkább arról, kivel kormányoznak majd a szocdemek szövetségi szinten. Erről írt a héten Mesterházy Attila.

Mesterházy AttilaElkészült az MSZP programjának vitairata. Az Ajánlat Magyarországnak elnevezésű dokumentumot Mesterházy Attila pártelnök mutatta be szerdán Budapesten.