A megkérdezettek 85 százaléka véli úgy, hogy a nyugdíja majd nem lesz elég a megélhetésére, de megtakarítással csak 64 százalékuk rendelkezik, a kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya pedig ennél is kevesebb, mindössze 37 százalék.

Az MSZP azonnali és valódi béremelést követel a kormánytól, mert az Eurostat adatai szerint a magyar minimálbér ma az egyik legalacsonyabb Európában.

fotó: Kallos Bea/MTIEgyeztetésre hívja a parlamenti pártokat az LMP annak érdekében, hogy az Országgyűlés elé kerülhessenek a dolgozói szegénység csökkentését, illetve megszüntetését célzó javaslataik.

A nettó minimálbér emelését sürgeti az LMP, amely szerint Magyarországon a dolgozói szegénység egyik fő oka az, hogy a jelenlegi összeg nem elegendő a megélhetéshez.